A táncházmozgalom kísérőjelenségei Magyarországon
A táncházmozgalom szemléletében újszerű törekvés, mégis számos előzménye volt. Elsőként
a népzene jeles kutatói ismerték fel a falusi társadalom szellemi néprajzának értékeit; Vikár
Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László kutatásai vetették meg a későbbi
táncházmozgalom tudományos igényű alapjait. Ezek után a két világháború között főleg
színpadi produkciókban jelent meg a népzene és néptánc, ahol nem törekedtek az
eredetiségre, inkább művészi alkotást kívántak létrehozni. Az 1930-as években a
Gyöngyösbokréta mozgalom adott új lökést ennek a szemléletnek, ekkor már bizonyos
települések hagyományőrző parasztcsoportjai utaztak fel a fővárosba bemutatni közösségük
szellemi néprajzának bizonyos területeit, elsősorban azt, amit és ahogy fontosnak tartottak. Az
1950-70 közti időszakban meglódult a népzene- és néptánc kutatás és kialakult az amatőr
néptáncmozgalom. Végül a 70-es évektől indult el a Röpülj páva, mely a
tömegkommunikáció segítségével vetélkedőműsort rendezett falusi embereknek a
kommunista diktatúra ellenőrzésével. Ezzel egy időben jelentkezett a táncházmozgalom.
A 70-es években az első táncházakat szervező városi fiatalok azt ismerték fel, hogy a
népzenét nem elsősorban kiemelve környezetéből, színpadra átdolgozva kell bemutatni,
hanem a valódi rendeltetésének megfelelően, eredeti előadásmódban kell játszani és táncolni,
ismerkedésre, mulatságra „használni”. Ezért vissza akartak térni a gyökerekhez, a tiszta
forráshoz, és úgy kívánták a népzenét muzsikálni, ahogy az valójában szólt. Az első táncház
szervezői; Sebő Ferenc, Halmos Béla, Éri Péter Martin György etnográfus segítségével nyúlt
vissza a paraszti hagyományokhoz. A fővárosban számos banda alakult (Sebő, Muzsikás,
Vujicsics, Virágvölgyi együttes, Jánosi együttes, Viola, Mákvirág, Regős, Sámán, Tekergő,
stb.), amit a vidéki megyeszékhelyek majd városok (határon túl is) követtek (Délibáb,
Karikás, Guzsaj, Nyekergő, Jászsági zenekar, Kolinda, Kóló, Dűvő, Sípos, Méta, Tilinkó,
Zengő, Barozda, Venyige, Varsányi, stb.).
A táncházak nyitottak kifelé és nem szigorúan szervezett programmal dolgoztak, ugyanakkor
komoly szakmai irányítás kísérte működésüket; Martin György mellett Andrásfalvy Bertalan,
Pesovár Ernő, Csoóri Sándor, Olvsvai Imre, Kallós Zoltán és számos más kutató segítette
fejlődésüket.
A falusi kultúra iránti elkötelezettségük révén az életük más területére is betüremkedett a
parasztság szeretete, az életmód más részein is kifejezték életszemléletüket: lakásbelső,
viselet, magatartás, viselkedés, beszédstílus, stb. A mozgalommá váló csoportokban kialakult
némi hierarchia, először főleg a zenészek kezdtek újításokba, őket követték a táncosok, és
végül hozzájuk igazodott az érdeklődők köre. Kiállításunk ezekből a területekből kiemelve
mutat be részleteket a táncházmozgalom mindennapjaiból. Megjelennek benne a táncházas
viseletek; ahol a teljes parasztviselettől a modern ruhadarabokhoz hordott népi kiegészítőkön
keresztül (farmerhez paraszting, mellény) a népi ihletettségű göncökig minden megtalálható.
Ehhez járulnak a kézműves mesterségek bizonyos alapvető darabjai: övtáska, fafaragás,
kosárfonás valamint a népi kultúra tárgyai, amit a lakásbelsőbe illesztettek; ágytakaró,
asztalterítő, talpas guzsaly.
